Isten mindenhatósága: →Isten tulajdonságai közé tartozó, tevékeny sajátság. - Minden hitvallás ezzel a jelzővel említi Istent (omnipotens, D 2, 6, 9, 428, 1790). Úgy kell érteni, hogy Isten önmagában, belső lényege szerint mindenható, nem pedig műveiből kiindulva. Akkor is mindenható lenne, ha nem teremtett volna világot. Neki nincs szüksége arra, hogy erejét a teremtéssel kipróbálja és bemutassa. A hitvallásokban a megjelölés a teremtett világgal kapcsolatos, s úgy kell értelmezni, hogy Isten be tudja tölteni azt a szerepet, ami a Teremtőnél és az üdvrend megvalósítójánál szóba jöhet. - Az ÓSz itt sem a lényeget elemzi, hanem Isten nagy tetteinek a rugóját ismerteti: ő teljesen független tetteiben, azt hajtja végre, amit akar. Ő Jákob „erőse” (Ter 49,24), ő a szikla (MTörv 32,4.30), Izr. pajzsa (MTörv 33,29). Vele szemben minden hatalom tehetetlen. A term. fölött abszolút hatalmú, hiszen a teremtés által hozta létre. Mivel így áll szemben a természettel és a tört-mel, sőt a gonoszság hatalmával is, azért csak ő az élő és mindenható Isten. Ez a mindenhatóság különbözteti meg minden egyébtől. Erre mutatnak a legrégibb istennevek is, amelyek mind uralmat és hatalmat jelentenek. Ebből a tapasztalásból folynak az elméleti megállapítások: Istennek semmi sem nehéz (Jer 32,17), mindent megtehet, amit akar (Jób 42,2; Zsolt 113,11; 134,6), nem szorul segítségre (Iz 44,24). A csoda is ~nak a kifejezése (Ter 18,14; Zsolt 76,15; 85,10). - Az ÚSz is mindenhatónak nevezi Istent (2Kor 6,18), s hatalmát tettei nyilatkoztatják ki. Legnagyobb tette Jézus feltámasztása és megdicsőítése (Ef 1,20). - Az egyh. hagyományban mindig megvolt ~nak megvallása, mint különleges jegyé. Ahol a teol. rendszerezni kezdte az attrib-okat, ez is egy lett a többi közül. ~t úgy lehetne meghatározni, mint Isten kifelé cselekvő hatalmának végtelen tökéletességét, s ez a hatalom kiterjed mindenre, ami önmagában nem ellentmondásos. De a belső ellentmondás (pl. „négyszögű kör”) nem korlátozza ~t, hiszen az ilyen dolog nem is létezhet. Mivel a dolgok külső és belső lehetősége Istentől függ, azért neki semmi korlátja nincs. Cselekvőképességeinek mértéke mindig saját bölcsessége és szentsége. A mi elgondolásunk szerint ~ adja meg Isten többi sajátságának ellenállhatatlan föltétlenségét. Ez a hatalom sohasem önkény, hiszen a lét síkján azonos az isteni lényeggel, ami pedig igazság, jóság és szentség egyszerre. A skolasztikus teol. v. a létattrib-ok, v. a tevékeny attrib-ok közé sorolta ~t. Még azt a kérdést is fölvetették, hogy logikailag egyáltalán elhatárolható-e az isteni akarattól. Titkához tartozik az is, hogy nem kizárólagos, hanem teret enged a teremtmények működésének és olykor szabadságának is (mint pl. az embernél). Ez valódi szabadság, és mégsem független az isteni hatalomtól. Hozzávehetjük még, hogy fogalom szerint ~ közvetlen isteni sajátság, egészen az istenség kifejezése, azért is tulajdoníthatjuk mindig az Atyának. Olykor megkülönböztetik még Isten abszolút képességét és rendezett képességét (potentia absoluta et ordinata) aszerint, hogy valamit önmagában v. az adott világrendben, esetleg egy föltételezett világrendben létrehozhat-e. Arra vigyázni kell, hogy ami Istennek valamilyen sajátságával ellenkezik, azt egy föltételezett világrendben sem lehet lehetségesnek mondani, mert az önmagában hordozza az ellentmondást. G.F.

LThK I:353.